Anyu aktuál

Önzetlen vállalkozók dicsőségfala

Nem kérték, hogy ide kerülhessenek, és mi sem kapunk érte semmit, hogy ők itt vannak, de mégis írni akartunk róluk. Azokról akik a bajban nem haboztak vállszélességgel beleállni a segítségnyújtásba, önzetlenül. Cikkünket folyamatosan bővítjük, ha tudsz olyanról akinek itt a helye, írj nekünk!

Mindenhonnan a koronavírus folyik, az emberek mindennapjait beárnyékolja az aggódás és a félelem. Sokan a megélhetésükért aggódnak, mert egy pillanat alatt kicsúszott alóluk a talaj. Persze hemzsegnek a zavarosban halászók is, akik az emberek félelméből próbálnak hasznot húzni. És itt vannak ők. Ők, akik nem a saját gesztenyéjüket próbálják kapirgálni, akik nem konzerválni próbálják magukat, és az üzletüket. Ehelyett úgy döntöttek, beállnak a fegyverek nélküli katonák sorába, felsorakoznak hátvédnek a frontvonal mögé – az orvosok és ápolók mögé, akik nem csak a betegekért, hanem mindannyiunkért küzdenek ezekben a percekben is. Szívmelengető felajánlásokat tettek, amihez csak annyit érdemes fűzni őszintén, szívből: Köszönjük!

Lángos Land

Egy – a vélemények szerint kiváló – budapesti lángosozó, akik a László Kórház dolgozóit segítik azzal, hogy ételt visznek nekik. Két héten keresztül napi 50 db lángossal járulnak hozzá az egészségügyi dolgozók étkeztetéséhez, mert úgy gondolják, kritikus napok következnek.

Sajnos egy olyan helyzetbe került az egész ország/világ amire talán még sosem volt példa senki sem számított arra,hogy…

Közzétette: Lángos Land – 2020. március 18., szerda

Lifetilt

Az életmódtanácsadó, diéta-, és edzésspecialista, Balogh Tamás, a Lifetilt cég tulajdonosa gondolkodás nélkül kiáll a fontos ügyek mellett. Korábban mentőautót vásárolt a Gyermekmentőknek, segített a mellrák elleni küzdelemben az érintett nőknek, idei célja pedig eredetileg az volt, hogy környezettudatosabb céges hozzáállással, és faültetéssel vesz részt bolygónk megmentésében. Nők ezrei köszönhetik neki bomba alakjukat, jobb egészségi állapotukat. Most alkalmazkodva a válsághelyzethez, idei forrásait a környezetvédelem helyett a vírus elleni küzdelembe forgatja. Ő is a kórházi dolgozóknak nyújt segítséget, de nem feledkezett meg a messzebb harcolókról sem -azokról akik most otthonaikba ragadva próbálnak egészségesek maradni, sportolni, vagy épp ugyanerre rábírni csemetéiket. Tamás ezúttal is komplett akciótervvel állt elő. Otthoni online edzéseken kívül (melyek felnőttek és gyerekek számára is készültek, mégpedig pillanatok alatt) a László Kórház dolgozóinak étkeztetését vállalta be. Ezen kívül bekerülési áron kínál teljes napi étkezést a többi járványkórházban dolgozó orvosoknak és ápolóknak. Rászoruló családokat választ ki folyamatosan, akiknek biztosítja az étkezését, és oldalán “meg lehet hívni” ebédre egy rászoruló családot, be lehet fizetni egy-egy adag ételt, melynek a megfelelő helyre kerüléséről a Lifetilt gondoskodik. Amikor megjelentette, mivel száll be a koronavírus elleni harcba, le is szögezte a lényeget: “Számíthattok rám.”

Elkészítettem egy akciótervet az elkövetkezendő időszakra. Ennek a tervnek a fókusza mi más is lehetne mint az, amit…

Közzétette: LifeTiLt Blog – 2020. március 18., szerda

Fornetti, Vác, Pályaudvar

A váci fornettisek egy egyszerű, de nagyszerű gesztussal fejezik ki hálájukat: Az egészségügyi dolgozók ingyenesen fogyaszthatnak náluk.

https://www.facebook.com/veronika.varga.9469/posts/3035715553157316

Pizza King

A budapesti pizza franchise sem aprózta el a dolgot. Reklámarcuk Cooky, az ismert DJ, aki saját oldalán jelentette be, milyen felajánlásokat tett a Pizza King. A frontvonal harcosainak, egészségügyiseknek, rendvédelmiseknek 50%-os áron kínálják az ételeket, amikor szolgálatban vannak. Mindenki számára elérhető, a haszon nélküli áron kínált melegételek házhoz szállítása és vállalták 500 rászoruló, idős ember ellátását önköltségükön. Továbbá, webshopot is nyitottak, ahol alapvető élelmiszereket – melyekből eddig ők készítették a menüsort éttermeikben – lehet vásárolni, kiszállítással Budapest területén.

Szép jó estét kívánok Mindenkinek! Cooky vagyok a Pizza King Express reklámarca.Számomra és a hálózat tulajdonosának…

Közzétette: Cooky – 2020. március 19., csütörtök

Etesd a dokit!

Jókuti András, gasztroblogger indította útjára az #etesdadokit mozgalmat. Világevő című blogján felhívást tett közé (itt olvasható), melyben olyan éttermek, ételkiszállítók jelentkezését várja, akik részt tudnak vállalni a jávánnyal harcoló orvosok, ápolók, kórházi dolgozók minőségi étellel való ellátásából. Az azonos néven létrehozott Facebook csoportban gyülekezhetnek a felajánlók, illetve maguk a kórházi dolgozók is jelezhetik itt élelmezéssel kapcsolatos segítségkéréseiket. Maga Jókuti András egyébként már le is köszönt a csoporttól adminként, mivel annak működéséhez a szükséges szilárd alap rekordidő alatt létrejött. Az ő nevéhez és a Világevő bloghoz kötődik a #mentsdmegazettermet csoport is, ahol a nehéz helyzetbe került éttermek jelentkezhetnek, elmondhatják mit tudnak kínálni jelen pillanatban (pl. ajándékkártya, házhoz szállítás) ami a túlélésükhöz kell, az emberek pedig élhetnek ezekkel a lehetőségekkel.

Tommy di Napoli

Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok étterme is kiveszi a részét az orvosok étkeztetéséből. Több intézményt is bevállaltak, napi 200 pizzával segítik a kórházak munkáját. Facebook bejegyzésük tanúsága szerint a listát folyamatosan bővítik.

Kezdeményezésünk 5. napja volt ma, és szeretnénk helyzetjelentést adni. Mint tudjátok napi 200 pizzával segítjük az…

Közzétette: Tommy di Napoli – 2020. március 23., hétfő

Dora Natura

A natúrkozmetikumokat gyártó cég más területen nyújt segítséget. Sikertermékükből, a leghatékonyabb ápoló krémjükből ajánlottak fel 1.000.000 forint értékben a kórházi dolgozók számára, hogy a rengeteg fertőtlenítéstől elgyötört bőrüket ápolhassák. Talán elsőre furán hangzik, “ugyanmá a kézkrém nem létkérdés!” de aki látott már a napokban olyan kezet, melynek tulajdonosa nem csak a lakossági mértékű kézmosást kénytelen gyakorolni, hanem hivatalból sikálja, fújkálja fertőtlenítővel magát az tudja, mennyit számíthat a véresre repedt, haragosvörös, száraz kezeknek egy ilyen felajánlás.

Indexkép: Pixabay

Egy hozzászólás

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük