Már mindenki megőrült? Én kezdek…

Sokáig érlelődött a fejemben és a szívemben ez a bejegyzés. Valójában már nyár eleje – a korlátozások vége – óta csak figyelem az eseményeket és kezdem úgy érezni, hogy kicsúszik a kontroll…mindenki kezéből. Kis karácsony előtti szelepnyitás…

Visszaemlékszem, ahogy az egész kezdődött. A vuhaniak skandáltak, az olaszok énekeltek az erkélyen. Mind otthon maradtunk, bevásároltunk akinek kellett, maszkot hordtunk, és szíveket ragasztgattunk az ablakunkra. Etettük és tapsoltuk a dokit, lájkoltuk azokat az éttermeket és üzleteket akik vállszélességgel szálltak be a frontvonal hátvédeiként a harcba. Adakoztunk azoknak akiknek erre szükségük volt, online bulikat szerveztünk, segítettünk egymásnak kenyeret sütni vagy karantén-mémeket gyártani és rengeteget nevettünk. Az ország szíve csak duzzadt, túlcsordult és a túlnyomó többség szeretettel, türelemmel fordult embertársaihoz.

Emlékszem milyen érdekes pillanat volt, mikor tavasszal egy poszt kapcsán rádöbbentem, hogy a kedvenc gyerekkori fiúbandám tagjai pontosan ugyanabban a cipőben járnak mint én. Kiskamaszként szerelmesen róluk álmodozva mennyit tűnődtem rajta, hogy vajon hány óra lehet most náluk ott a tengerentúlon, vajon mit csinálnak épp e pillanatban, vajon érzik-e hogy épp rájuk gondolok (diszkréten nyálcsorgatva). Aztán mostanság posztoltak egy karanténdalt és rájöttem, hogy ugyanazt csináljuk…bizonyára ők is felkelnek reggel, nem mennek sehová, megnézik a neten, hol tart a világban a koronavírus, aztán a gyermekeikkel és a háztartásukkal törődnek…pont mint én. Bő húsz évet kellett várnom rá, de csak eljött egy pillanat mikor tudtam, hogy ők is ugyanazon gondolkodnak amin én. Felemelő volt egy percre, a bennem élő kislány ujjongani kezdett és mikor végiggondoltam a tágabb vonatkozásokat, rájöttem, hogy tragikussága mellett mennyire gyönyörű ez az egész, hogy mindenki ugyanazt érzi, együtt fél és együtt reménykedik, hogy egy világnyi szív egyként dobban.

Azt hittük akkor ez a világ vége, és sikerült a példátlan összefogás. Aztán jött legnagyobb ellenségünk, az idő. A hetek csak múltak.

Előrelépés nem történt, az extra szokások, a plusz fertőtlenítés, a maszkhordás alapvető szokásokká váltak. A gyerekek és a szülők elkezdtek otthon egymás idegeire menni, a kasszák elkezdtek kimerülni – szerintem valahol itt kezdődhetett a baj. Szépen lassan elfogyott a türelem.

Bár egy csatát látszólag megnyertünk a nyáron, és mindenki visszakapta a szabadságát, azt hinnénk sikerült kicsit mindenkinek lazítani, feltöltekezni és felkészülni arra lélekben ami még ránk vár. Ehelyett azonban egész más történt.

Az emberekre különös hatással volt a hirtelen jött felszabadultság, a nyár hónapjaiban mindenki bátor, sérthetetlen, vírusszakértő és önjelölt rendfenntartó lett. Hogy ezt lássuk, nem kell messzire menni, elég csak elmenni az orvoshoz, a boltba, vagy “kinyitni a netet” ahogy anyukám fogalmazott anno. Megdöbbentő dolgokat látok és hallok.

A teljesség igénye nélkül, néhány szemelvény, melyeket a saját szememmel-fülemmel láttam és hallottam:

Élelmiszerüzlet. Azért ezzel kezdem, mert aki nem a nagyi dunnájának alsó szegésében bújt el, bizonyára látott már hasonlót. Ordibáló vásárlók, egyre fogyó türelemmel a maszkjuk mögött vöröslő eladók és kasszások, csapkodás, néhol rongálás vagy dulakodás. Nem csak a maszk kérdésen, de hogy ki tolta kinek a kocsiját, hogy fogyhatott el a liszt épp most és maga meg miért vette el az utolsó zsemlét és egyáltalán miért kézzel fogja meg a pékárut mielőtt beteszi a zacsijába????

Gyönyörű, csipkés maszkokat áruló hölgy posztja, alatta jó sok hozzászólás. Azt várnád, az árról érdeklődnek, de ilyet csak elvétve találni. Helyette pocskondiázás, komcsizás, politikai támadás, minden van. És nem csak a maszk-nem maszk, vírus -nem vírus témában. Volt aki egyszerűen közölte, hogy a maszk ocsmány, vagy hogy a készítő hölgy gusztustalan, hogy ilyen áron adja (nem volt drága).

Valaki keresi a család kutyáját, a kisgazdik nagyon várják haza, fotó róluk a kutyussal. A poszt alatt minden van, csak épp segítő szándék nincs. Hogy szökhetett meg, biztos ivaros, miért ivaros? Talán nyitva hagyták a kaput, hogy történhetett ez meg, még ilyen felelőtlen szemétláda gazdát, egy koszos rongyot nem bíznék rá. Minek oda kutya ahol ilyen kis gyerek van, biztos nyúzták, aztán majd tuti megy a menhelyre ha megtalálják mert “szökős” mert biza így szokott ez lenni.

Valaki 7 személyes autót keres, nagycsaládos támogatással, véleményeket kér egy típusról, amely kicsit felsőbb árkategóriás. Válaszol-e valaki értelmeset? Na azt nem. Helyette elhordják mindennek, minek szalonautó gyerekek alá, az túl drága, és ezek még az enyhébbek. De ugyanilyen sűrűn bukkan fel, hogy az illető rohadjon meg, szaralak, pénzeszsák, biztos ötödik autónak kell mert akinek van ennyi lóvéja annak tuti nem kell. Ja a gyereket meg azért csinálták hogy a rongyos két és fél millát megkapják mi?

Felnőtt és gyermek háziorvosi rendelő. A delikvens felfekszik a csengőre, és nyomja nyomja, mint nagyokos autósok a dudát a BAH-csomópontnál délben. Az asszisztens szalad és nyitja az ajtót, amit abban a pillanatban be is rúg emberünk, mert ő kemény és bátor csávó és 50 kilós nővérke ellenében, és neki joga van és ő most aztán jól megmutatja. A váróban ülő idős néni csak tátott szájjal bámul, az épp távozni készülő fiatal anyuka pedig azt sem tudja, csemetéje fülét, vagy szemét fogja be mindkét kezével, és kétségbeesetten keresi a vészkijáratot. Míg keménycsávókánk épp olyan tirádát vág le, hogy Karády őrmester finoman cizelálltnak tűnik mellette, mert a rohadt maszk így és orbán úgy és ő bizony beteg!!! (Ja, pont úgy néz ki….) Beteg bizony haldoklik és nem veszi fel senki a telefont és nem lehet ide bejönni és most aztán az altesti munkás női nevelőjét azt a kólaárust mindenkinek. De ő most itt van és (most figyelj!) lássák el de azonnal. Kedvesen. Maximálisan. Hiba nélkül. (ha esetleg hozzátennéd hogy légyszi, te tahó és szerencséd hogy nem én vagyok itt az orvos…)

Hosszasan tudnám még sorolni, mi minden verte ki nálam a biztosítékot az elmúlt hetekben de legszívesebben ordítanék én is…a házam tetejéről, a világ tetejéről, bárhonnan ahonnan meghallják: MI VAN VELETEK EMBEREK???? Hová lett az empátia, a segítségadás? Tényleg ez kell, erre leszünk büszkék?

Te aki dülledő mellkassal állad alá húzott maszkkal fellököd a maszkot hordót…hazamégy és mit mondasz a gyerekeidnek? Apu ma kemény volt, jól megmutatta? Elképzelem a szürreális jelenetet, a gyerek visszakérdez: Legyőztél egy sárkányt? Felemeltél egy autót? Megmentettél valakit? “Nem kisfiam, csak megmutattam egy nálam nettó 60 kilóval könnyebb, talán krónikus beteg néninek a boltban hogy minket egy kicsit sem érdekel neki mi baja…”

Vagy Te, aki berongyolsz a gyerekkórházban a szívosztályra – nyilván a beteg gyermekedhez, őszintén, mélyen kívánom, hogy mielőbb meggyógyuljon – fellökve a biztonsági őrt, és elutasítva a maszkot. Persze ez a maszk dolog csak egy humbug, világos. De nem szólal meg a fejedben egy kis hangocska hogy mi van ha mégsem? Ha hordozod a vírust és megfertőzöd vele a SAJÁT beteg gyermekedet? (Máséval most ne is foglalkozzunk…) Mit mondasz majd ha a gyereked belehal?(Mondom másét hagyjuk is…) Hupszi? Sebaj csinálunk másikat? Vagy leszel-e annyira erős akkor is, hogy beismerd, rohadt nagyot tévedtél ami a gyereked életébe került? Vagy ha nem hal bele, csak iszonyúan rosszul lesz, te leszel-e annyira tökös, hogy a korábban elsodort fellökött orvosok, nővérek előtt térden csússz a saját taknyodon, hogy beismerd, igazuk volt és könyörögj, gyógyítsák meg a gyereket? Na és annyira hogy a kicsi szemébe nézz és elmondd: “Azért fáj kicsim, mert én ostoba voltam és nem hittem azoknak akik a Te gyógyulásodon fáradoznak…kérlek bocsáss meg, miattam dugták le a torkodon azt a rohadt nagy csövet!”

Te, aki rommá alázol egy kedves idős hölgyet, aki talán már rég egyedül él, se kutyája, se macskája, de szépen varr, és kézzel szaporán öltögetve csinálja a szebbnél szebb maszkokat, hogy “legyen a kis fiataloknak, ha már ebben kell járni, csinosan menjenek”. Alig tudja szegény használni a netet, a szomszéd srác mutatta meg, boldogan felteszi eladni szerény összegért a keze munkáját…neked meg van képed odaokádni egy betűhalmazt amivel leorbánistázod, nácizod, kommunistázod, zsidózod és felsorolod az összes rasszt is, amiknek a felére nem is emlékszel kik, és miért gázak, de rémlik hogy sértő a szó tehát megteszi…te bevállalod, eléállva is megmondanád, hogy a néni undorító és a keze munkája ocsmány? Igen? Jó. És ha este nyitva hagyja a gázt, mert rádöbben, hogy ő már senkinek sem kell és már amit varr az sem kell senkinek…és reggelre elalszik…akkor is elég kemény leszel bevállalni hogy miattad halt meg? Kész leszel ezt kimondani szavakkal?

Értem én, mindenkit megértek…a tökünk tele az egésszel, (az enyém is) az összes intézkedéssel, szabályokkal, megszorításokkal és igazából nincs is nagyon kit miatta ütni, hát le kell vezetni a boltoson, a péken, az óvónőn, a tanáron, az orvoson, az ápolón és nagyjából mindenkin aki szembe jön. De úgy érzem összeomlóban a világ, kis hazánk egészen biztosan.

Ha nem hiszünk egymásban, nem segítünk azoknak akik szintén segíteni szeretnének, nem jutunk semmire, az egészből egy rohadt Éhezők Viadala lesz és semmivel sem leszünk különbek az állatoknál, sőt, az állatok lesznek többek minálunk. Legalábbis nem láttam még vaddisznót megtámadni egy másikat, csak azért mert nem tetszik ahogy megette a földről a makkot.

Szóval kérlek, légyszi, akármennyire is eleged volt, bármennyire is nem szereted már ezt az egészet, ne vezesd le random embereken az idegbajodat, főleg ne olyanokon, akik azért vannak ott ahol, hogy neked jobb legyen – vehess kaját, biztonságban legyen a gyereked, vagy hogy meggyógyulhass. És ez független attól, hogy szerinted szükségesek-e az intézkedések vagy sem, hogy hiszel-e a vírusban vagy sem. Most ez van, ezt kell szeretni, ne változzunk dühöngő őrültté (egy nyavalyás textildarabtól…de most komolyan???), ne tegyük rosszabbá ezt az egészet mint amilyen. Ráadásul attól hogy bunkók vagyunk egymással, ugyanúgy kötelező maszkot hordani és nem lehet koncertre járni…szóval pont semmi értelme…

Maradjunk emberek, hogy büszkék lehessünk arra egy nap, hogy kibírtuk, igen, megcsináltuk. Hogy egy nap a törikönyvben ott állhasson ez is a többi mellett: A magyarok hátafordulva nyilaztak, a magyarok nem törtek meg a török uralom alatt…és a magyarok összefogva, egymást segítve bírták ki a koronavírusos időszakot. Szégyenfoltok helyett, szülessenek legendák! Légyszi…..

Indexkép:M. H. képe a Pixabay -en.